Next Generation

HVCA Next Generation bemutatkozás

Kik vagyunk?

A HVCA Next Generation („NextGen”) a HVCA legújabb – az egyesület tagjai által delegált fiatal munkavállalókat tömörítő – szervezeti egysége.

Céljaink és tevékenységünk

A NextGen célja a kockázati és magántőke iparágban dolgozó fiatal szakemberek összekötése és szakmai fejlődésének elősegítése. Céljaink elérése érdekében az iparág legelismertebb vezetőinek és szakértőinek közreműködésével szakmai programokat, valamint egyéb közösségépítő eseményeket szervezünk, továbbá együttműködünk a HVCA Oktatási Bizottságával és Kommunikációs Albizottságával, illetőleg közvetlen képviselettel rendelkezünk a HVCA Igazgatóságában is.

Jellemzően havonta találkozunk, hol a szakmai, hol pedig a közösségi vonalat előtérbe helyezve. Ezen túlmenően a jövőben önálló szakmai workshopokat kívánunk szervezni, megkezdjük a CEE régión belüli nyitást, továbbá terveink között szerepel az európai kockázati és magántőke társaságok vezetőivel és fiatal munkavállalóival való szakmai együttműködés kiépítése.

Néhány NextGen esemény a közelmúltból

Private Equity in the Region (panelbeszélgetés)

Kerekasztal beszélgetés keretében a NextGen tagoknak lehetőségük nyílt Nikolaus Bethlen-nel (Partner, Mid Europa Partners), Edward Keller-rel (Partner, Dentons), és Tüske Balázzsal (Partner, EY) megvitatni a régiós és a hazai private equity piac alapjait, uralkodó tendenciáit.

Meccsnézés

A NextGen tagok a Margit-szigeten találkozva együtt szurkoltak a magyar vízilabda csapatnak.

Bowling

A NextGen ezt követően a szurkolásról egy aktívabb eseményre váltott, a Next Gen tagok egy általuk szervezett bowling bajnokság keretében mérkőzhettek meg egymással.

Hazai VC piac a JEREMIE program után (panelbeszélgetés)

Szombati Andrással (Parnter, Primus Capital) és Zsembery Leventével (CEO, X-Ventures) a hazai VC piacról, a JEREMIE program eddigi és várt eredményeiről illetve az iparág jövőjéről beszéltünk.

Lasertag

Az aktív kikapcsolódás jegyében a NextGen tagjai egy lézerharcban vehettek rész. A pályán két csapat küzdhetett meg egymással először a vadnyugaton, majd a sokak számára oly ismert messzi-messzi galaxisban.

Borkóstoló

A tagok a szekszárdi borvidék boraival ismerkedhettek meg, a feltörekvő borász, Bősz Adrián   közreműködésével.

 

A VC és a PE kialakulásának története hazánkban  (panelbeszélgetés)

Ez alkalommal Baranyai Gábort láttuk vendégül, aki különböző magyarországi alapkezelőknél, egészen 1992-től kezdődően szerzett tapasztalatait osztotta meg velünk.  Gábor előadását Dr. Karsai Judit, az MTA tudományos főmunkatársa, számtalan cikk és tanulmány szerzője, a PE és a VC szakértője tette még színesebbé értékes meglátásaival.

Légy része Te is a Next Gen-nek!

További információért vedd fel velünk a kapcsolatot:

Simon Barnabás

Simon Barnabás a Baker & McKenzie budapesti irodájának versenyjogra, az Európai Unió állami támogatások jogára és vállalatfelvásárlásokra specializálódott munkatársa. Barnabás több mint 5 éve tagja a Baker & McKenzie budapesti irodájának, karrierjét gyakornokként kezdte 2011-ben. A Baker & McKenzie-hez történő csatlakozás előtt Barnabás egy másik neves nemzetközi ügyvédi irodánál dolgozott. A Pázmány Péter Katolikus Egyetemen folytatott tanulmányai alatt, Barnabás demonstrátorként tevékenykedett az egyetem Versenyjogi tanszékén, valamint 2013-ban OTDK I. helyezést ért el a verseny pénzügyi jogi szekciójában. Barnabás a HVCA Next Generation alapító tagja.

 

Balassa Tamás 

Balassa Tamás befektetési menedzser az OTP Csoport részeként működő PortfoLion VC-nél. 2012-ben csatlakozott a PortfoLion csapatához, ahol befektetési projektekben vesz részt tranzakciós és portfóliókezelési oldalon. Korai fázisú, technológiai cégekkel és érettebb, hagyományos iparágakba történő befektetésekkel egyaránt van tapasztalata. Korábban dolgozott bankban, tranzakciós és adótanácsadási projekteken és startup indításán. Diplomáját a Budapesti Corvinus Egyetemen szerezte, Pénzügy Msc szakon.

 

 
 

Fodor Eszter 

Fodor Eszter a Dentons budapesti irodája M&A és magántőke munkacsoportjainak ügyvédjeként dolgozik. Munkája során elsősorban M&A és általános társasági jogi, többek között felvásárlásokkal és értékesítésekkel kapcsolatos ügyekkel foglalkozik.

 

Papp Dániel

Papp Dániel junior befektetési menedzser a Hiventures Magvető Tőkeprogramjában.  Ezt megelőzően öt évet dolgozott a Morgan Stanley budapesti irodájában, ahol kezdetben kontrolling, majd hitelkockázat elemzés területen (IT szektor) szerzett tapasztalatot. Diplomáját a Budapesti Corvinus Egyetem Pénzügy MSc szakán (vállalati pénzügy szakirány) szerezte. Szabadidejét igyekszik aktívan tölteni, szeret fotózni, és utazni.