Események

Események

HVCA INVESTMENT Conference 2024

HVCA   2024 09 24   Budapest Music Center

A Magyar Kockázati- és Magántőke Egyesület idén immár 25. alkalommal rendezi meg éves befektetési konferenciáját 2024. szeptember 24-én a Budapest Music Centerben, az Innovációs Hét keretein belül. A konferencia egyik fő előadója Jonathan Medved, a technológiai- és kockázatitőke-ipar kiemelkedő alakja, az OurCrowd alapítója és vezérigazgatója lesz.

A HVCA-konferencia a hazai VC/PE piac legnagyobb és legrangosabb szakmai rendezvénye. Az egésznapos rendezvény az üzleti, politikai és jogi közösségek vezetőinek kiemelkedő színtere, ahol a résztvevők megvitathatják a magántőke és a kockázati tőke közép-kelet és délkelet-európai helyzetét.
Ezen túlmenően az idei konferencián is számos izgalmas kérdéskör kerül felvetésre és megvitatásra: Fúziók és felvásárlások az üzleti életben, növekedési alapok és kockázatitőke-megaalapok szerepe, szükség van-e további alapokra? Az előadók a venture debt piacának helyzetét is körüljárják, s kiemelten foglalkoznak a kelet-közép-európai régióban zajló technológiai befektetések kérdéskörével. Továbbá egy érdekfeszítő beszélgetés keretében átfogó képet kaphatunk a Family Office-ok legújabb trendjeiről és annak fejlődéséről.

Kiemelt témáink

  • Kockázati tőke a válságok idején; az ellenállóképesség ereje
  • Európa titkos fegyvere az Alapok Alapja konstrukció: az állami források katalizáló szerepe
  • Fúziók és felvásárlások Kelet-Közép-Európában: a piacot mozgató meghatározó trendek
  • Jövőben elkerülhető lesz az amerikai tőkebevonás a növekedési fázisban lévő európai startupok számára?
  • A technológiai befektetések előretörése a kelet-közép-európai piacon
  • Hogyan egészíti ki a venture debt a kockázatitőke befektetéseket, milyen alternatívát kínál e finanszírozási eszköz a startupok számára
  • A Family Offices fejlődése, legújabb trendjei
  • Kockázati tőkebefektetések a Biotech-ben és Medtech-ben

Program:

09:00 - 09:10 Megnyitó

Levezető Elnök megnyitó: dr. Budai Judit, Társ-Irodavezető Partner, Szecskay Ügyvédi Iroda; HVCA Elnökségi tag

09:10 - 09:20 Megnyitó

Molnár András, HVCA Elnök; CEO, PortfoLion Capital Partners

09:20 - 09:30 Harsányi János Díjátadó Ceremónia

09:30 - 10:10 Keynote speech: Kockázati tőke a válságok idején; az ellenállóképesség ereje

Jonathan Medved, Alapító, CEO, OurCrowd
Q&A szekció Jonathan Medveddel, Molnár András, CEO, PortfoLion Capital Partners és Dr. Milicsevics Milos, Vállalkozás és Innováció Intézet, Budapesti Corvinus Egyetem.

10:10 - 10:40 Prezentáció: Fúziók és felvásárlások Közép- Kelet-Európában: a piacot mozgató és meghatározó trendek

  • Milyen trendek vannak jelen manapság az M&A világában a Közép-Kelet Európai régióban, illetve Magyarországon?
  • Hogyan viszonyulnak más piacokhoz?
  • Hogyan formálja a magán- és kockázati tőke a régió piacának dinamikáját?
  • Milyen betekintést nyújt a BCG új M&A Hangulati Index e a piaci kilátásokra vonatkozóan?

Előadó:Zoletnik Balázs, Partner, BCG. és Lakatos-Török György, Principal, BCG

10:40-11:10 Kávészünet

11:10 - 11:50 Panelbeszélgetés: Európa titkos fegyvere az Alapok Alapja konstrukció?

Moderátor: Czirják László, Managing Partner, Interactive Venture Partners
Beszélgetés résztvevői:
• Malgorzata Walczak, Head of GreenHub Fund of Funds, PFR Ventures
• Buda Sándor, CEO, MFB Invest Zrt., EXIM Invest Zrt.
• Joe Schorge, Founder and Managing Partner, Isomer Capital (online)

11:50 - 12:30 Panelbeszélgetés: Jövőben elkerülhető lesz-e az amerikai tőkebevonás a növekedési fázisban lévő európai startupok számára?

A panel geopolitikai, közpolitikai és befektetői szemszögből vizsgálja meg a késői fázisú befektetők létfontosságú szerepét az európai startupok növekedésének finanszírozásában.

Moderátor: Tánczos Péter, Managing Partner, Euroventures

Beszélgetés résztvevői:
• Michael Rager, Partner, DTCP Capital
• Radovan Nesrsta, General Partner, Orbit Capital
• Molnár András, CEO, PortfoLion Capital Partners

12:30-14:00 Ebédszünet

14:00 - 14:40 Panelbeszélgetés: Tanulságok az élettudományokba történő befektetésből Közép-Kelet-Európában

A panelbeszélgetés a kelet-közép-európai élettudományokba történő befektetés sajátosságait tárja fel, összekapcsolva a helyi gyakorlatokat a globális folyamatokkal, és következtetéseket kínál ennek a befektetői tevékenység kilátásairól ebben a régióban.

Moderátor: Dr. Milicsevics Milos, Vállalkozás és Innováció Intézet, Budapesti Corvinus Egyetem

Beszélgetés résztvevői:
• Várkonyi Attila, Managing Partner, FastVentures
• Svetoslav Stefanov, Senior Investment Officer, European Innovation Council Fund
• Dr. Puskás Péter, CEO, Sycamore Capital Partners
• Martyn Eeles, Managing Partner, Clarma Capital

14:40 - 15:20 Panelbeszélgetés: A technológiai befektetések előretörése a kelet-közép-európai piacon

Az elmúlt években mind a kockázati tőkebefektetések, mind az M&A tranzakciók terén globálisan is visszaesés volt
tapasztalható. Mindeközben a régiós technológiai dealek terén évek óta egy kiszámítható, stabil növekedés látható.
A panel során tapasztalt, tech fókuszú befektetőkkel járjuk körbe az okokat, a „miérteket” és mit jelenthet ez a hazai
és régiós közösség számára a jövőre vonatkozóan.

Moderátor: Horgos Lénárd, Partner, Growth Financing I M&A, Absolvo Consulting
Beszélgetés résztvevői:
• Filip Berkowski, Senior Investment Partner, MCI Capital
• Kevin Morgan, Chief Investment Officer, Jonas Software
• Jiri Benes, Managing Partner, Genesis Capital Growth

15:20-15:50 Kávészünet

15:50 - 16:40 Panelbeszélgetés: Venture Debt, mint alternatív finanszírozási forma

A panelbeszélgetés célja, hogy feltárja a kockázati hitel nyújtó alapok jelenlegi szerepét a vállalkozások életében, felvázolva
a kockázati hitel és a kockázati tőkefinanszírozás között fellépő pozitív szinergiát és kiegészítő szerepet.

Moderátor: Dr. Budai Judit, Szecskay Ügyvédi Iroda Partner, HVCA Elnökségi tag

Beszélgetés résztvevői:
• Izabella Hermann-Schön, Managing Partner, Round 2 Capital
• Daniel Mallon, Principal, Claret Capital Partners
• Krajcsi Gergely, Senior Manager, European Investment Bank
• Denis Mosolov, Managing Partner, Flashpoint Growth Debt Fund

16:40 - 17:10 Fireside Chat Steve Balaban, Chief Investment Officer, Mink Capital

A Family Office-ok evolúciója és legújabb trendjei

Credit Suisse becslése alapján 10,500 családi vagyonkezelő iroda működik ma a világban. Hosszútávú szemléletüknek köszönhetően gyakran, mint „türelmes tőke” tekintenek rájuk. Az utóbbi években a családi vagyonkezelők, nemhogy a legaktívabb befektetőkké váltak a magántőke piacon, hanem 38%-uk még meg is növelte magántőke kitettségét a Citibank 2023-as „Global Family Office Survey Inside” kutatása szerint. Előadónk Steve Balaban, ezen családi vagyonkezelőknek nyújt továbbképzést és tanácsadást, mint Chief Investment Officer a Mink Capitalnál, ezzel támogatva magántőke befektetéseiket.

Moderátor: Zsembery Levente, Managing Director, Lamassu Capital

17:10 Záró Beszéd

Regisztráció és további információk