Események

Események

PowerUP 2018!

Partner   2018 06 08   Budapest

POWER UP 2018!

Látványos show keretében kerül megrendezésre idén május 8-án este 6 órától az Akvárium Klubban (Budapest, Erzsébet tér) az InnoEnergy PowerUP! startup verseny országos döntője.

Az energetika, mobilitás, smart city, zöld technológiák és kiberbiztonság fókusszal meghirdetett nemzetközi vállalkozói verseny egyedülálló lehetőséget teremt a szektor innovátorainak projektjeik, vállalkozásaik bemutatására, fejlesztésére, és a nemzetközi figyelem magukra irányítására. Az esemény Kelet- és Közép-Európa, a mediterrán és a Balti térség 24 országából érkező jelentkezők 15 országos döntőben mérik össze tudásukat. A nemzetközi nagydöntőt június 19-én Prágában rendezik.

Idén a jelentkezők közül 8 csapat számára adott a lehetőség, hogy május 8-án hazai döntőben nemzetközi zsűri előtt mutatkozhasson be.

Az est vendégei (iparági szereplők, befektetők és vállalkozók) a verseny után találkoznak a résztvevő csapatokkal. A regionális döntő nyertese bejut a nemzetközi nagydöntőbe, indulhat az akár 150 000 EUR értékű befektetésért. A hazai döntő helyezettjei további különdíjakat vehetnek át, melyek nemzetközi bemutatkozási és piacra lépési lehetőséget nyújtanak számukra.

„Tavalyi verseny nagydöntőjét megnyerte a magyar Heatventors. Idén a jelentkezések alapján még erősebb versenyre számítunk és a bootcampek felkészítő programja során mindent megteszünk a hazai csapatok sikeres szereplésért.” – nyilatkozta Dervalics Ákos az InnoEnergy HUB menedzsere.

A PowerUp! verseny keynote előadója Kozma Péter, aki bepillantást nyújt az AImotive dinamikus fejlődésének titkaiba.

A részvétel ingyenes, regisztrációdat az alábbi gombra kattintva várjuk.
Jelentkezés