Sajtóközlemények

Sajtóközlemények

2017 09 21

A fiatalok pénzügyi tudatosságának erősítését támogatja a KPMG

Virtuális pénz a csepeli Burattino Iskolában 2017. SZEPTEMBER 20. A KPMG támogatásával elektronikus platformra helyezik a csepeli Burattino Általános Iskolában alkalmazott, virtuális pénzként működő pontrendszert, hogy a diákok jobban megismerhessék a pénzügyi rendszer működését. A gyerekek pontjaikat ezentúl betéti számlán helyezhetik el, ami kamatozik, sőt hitelt is föl lehet venni rá. Ha a program beválik, a KPMG más iskolák számára is elérhetővé teszi a rendszert. A KPMG – idén először – pályázatot hirdetett általános és középiskolák számára a gyermekek pénzügyi tudatosságát segítő képzési projektek pénzügyi és szakmai támogatására. A beérkező 64 pályamunka közül egy öttagú független zsűri a KPMG vezetőivel a csepeli Burattino Alapítvány iskolaprojektjét választotta ki támogatásra. A gyerekek ebben a modellben a közösségi tevékenységért és a leghétköznapibb jótettekért is jutalompontokat kapnak, amiket aztán az iskolai boltban levásárolhatnak, illetve összedobva közös programokra költhetnek. „Kiemelt helyen szerepel a diákok pontszerzési lehetőségei közt a kulturális programokon való részvétel, a hangszertanulás, sportolás, olvasás, közösségi munka. Fontos, hogy a boltban minőségi élelmiszereket és a szülőknek szóló ajándékokat, otthon használatos tárgyakat vásárolhatnak eleve kedvező áron” – mondja Keszthelyi István, a Burattino Egyesület elnöke. A Burattino Magyarország egyetlen olyan magánintézménye, amelyben általános és középiskola, szakképzés és gyermekotthon integráltan működik azzal a céllal, hogy komplex módon segítse a hátrányos helyzetű – többségében roma származású – gyermekeket és családokat. A Burattino iskolájába járó hátrányos helyzetű gyerekek számára a pénz gyakran egyet jelent az azonnal megvásárolható javakkal: édességgel, üdítővel, vagyis mindennel, ami a család nehéz helyzetében általában hiányzik otthonról. A gyerekek és a családok éppen ezért, ha hozzá is jutnak, hamar kifutnak a pénzből. Ezen a mentalitáson akart változtatni az iskola, amikor két éve bevezette az intézményben a virtuális pénzként működő pontrendszert. A KPMG 9 millió forintos támogatásával, valamint szakmai és informatikai segítségével az eddigi papirosalapú rendszert most egy elektronikus platformra terelik át, a virtuális pénzt pedig piaci alapokra helyezik, így a virtuális iskolapénz jövőre már elektronikus platformon, betéttel, hitellel, kamattal is operálhat. Az elképzelések szerint a rendszer a piaci ármozgásokat is modellezi majd, amennyiben bizonyos termékek ára az iskolai boltban a kereslet-kínálat szabályai szerint változik. Robert Stöllinger, a KPMG vezérigazgatója az eredményhirdetésen elmondta: „A pénzügyi kultúra fejlesztése közös gazdasági és társadalmi érdek, ezért a KPMG jövőre egy felméréssel teszteli majd a tanulók pénzügyi ismereteinek változását, és ha a projekt sikeresnek bizonyul, más iskolák számára is elérhetővé teszi azt. Keszthelyi István, a Burattino Egyesület elnöke úgy vélte, hogy a pénzügyi ismeretek megismertetése, elmélyítése mellett a játék igen fontos eszköz a gyermekek motiválásában. Segítségével az iskola barátságosan, a diákok számára is érdekes, izgalmas formában tudja kommunikálni a pedagógiai programban prioritásként szereplő értékeket. Megjegyzések a szerkesztőségnek:
  • A csepeli Burattino elsődleges célja, hogy a hátrányos helyzetű – többségében roma származású – gyermekeket és családokat komplex módon (nevelési, oktatási, gyermekvédelmi, szociális és pszichológiai feladatok egyidejű ellátásával) segítse.
  • A KPMG idén először meghirdetett Társadalmi Befektetési Programjának célja a 7–18 éves fiatalok gazdasági ismereteinek, pénzügyi tudatosságának fejlesztése készségfejlesztő programokon, pedagógusképzésen vagy infrastrukturális fejlesztéseken keresztül. „A KPMG Társadalmi Befektetési Programja azért ezen korosztály fejlesztésére irányul, mert fontosnak tartjuk, hogy a gazdasági tudatosság átadását minél fiatalabb korban elkezdjük, és az első pénzügyi döntések meghozatala, valamint a karrierválasztás előtt felkészülten álljanak a fiatalok” – mondta Szabó István, a KPMG vállalati felelősségvállalási vezetője.
  • A KPMG Társadalmi Befektetési Programjára beérkezett pályázatokat öttagú független zsűri választotta ki, amelynek tagjai a következők voltak:
  • Bod Péter Ákos, a Budapesti Corvinus Egyetem tanára, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Magyar Nemzeti Bank volt elnöke, a londoni EBRD igazgatótanácsának egykori tagja;
  • Czafrangó János közgazdász, gazdasági szakértő; 2011 óta vezeti az Erste Bank good.bee programját, amelynek célja az emberek életminőségének javítása a nekik, illetve az őket segítő szervezeteknek nyújtott tanácsadás és pénzügyi szolgáltatások által;
  • Galambos Márton, a Forbes Magyarország főszerkesztője;
  • Kotán Attila, a Klebelsberg Központ elnökhelyettese, közgazdász, az államháztartási, költségvetési tervezés, a közszféra-finanszírozás (köz- és felsőoktatás, kutatás-fejlesztés) elismert szakértője;
  • Pistyur Veronika, a LogMeIn, a Prezi és a Ustream által alapított non-profit szervezet, a Bridge Budapest ügyvezetője, egyik alapítója.
(további információ a zsűriről itt: https://home.kpmg.com/hu/hu/home/rolunk/vallalati-felelossegvallalas/kozossegek/kpmg-az-oktatasert-tarsadalmi-befektetesi-program/zsuritagok.html