2018 07 11
A kockázati tőkebefektetők uralták 2018 első negyedévét
2018. július 11.
- A Magyar Kockázati- és Magántőke Egyesület (HVCA) jelentése szerint 2018. január-március időszakban 39 vállalkozás jutott 1,347 milliárd forint összértékben tökéhez Magyarországon.
- A tranzakciók mindegyikét kockázati tőkebefektetők (venture capital) hajtották végre, magántőke (private equity) befektetés nem történt.
- A legtöbb tőkét a magvető-fázisban lévő vállalkozások kapták, összesen 662 millió forintot. A tranzakciók számát tekintve, 39 befektetésből 28 inkubációs, azaz nagyon korai fázisú befektetés volt.
- 12 kiszállást regisztrált a HVCA, míg új tőkealap indítására a negyedévben nem került sor.
2018. első negyedévében a kockázati tőke iparág újra az erősödés jeleit mutatta: az elmúlt időszakokokhoz hasonlóan, ezt a negyedévét is a korai fázisú cégeket kereső befektetők dominálták. Eltérően a 2015-16-os évekhez képest, kivásárlásos magántőke tranzakció nem volt a január-március hónapokban. Jó hír, hogy csupán ebben a negyedévben 12 kiszállásra került sor, összehasonlításképpen tavaly egész évben 11-et regisztrált a HVCA.
Kedvelt szektorok
2018 első negyedévben a legtöbb tőke két szektorba áramlott: az összes tőkebefektetés 45 százaléka a fogyasztói szolgáltatások, illetve a közlekedés szektorba irányult, összesen 606 millió forint értékben. A legnagyobb befektetési értékű tranzakcióra ugyanakkor az élettudomány szektorban került sor egy 154 milliós befektetés keretében, amit két, egyenként 150 milliós befektetés követett a közlekedési iparágban.
Tovább emelkedett a kiszállások száma
Örvendetes hír, hogy ebben a három hónapban 12 kiszállásra került sor, ami pozitív fejlemény az elmúlt évekhez képest. Összehasonlításképpen, tavaly egész évben regisztrált 11 exitet a HVCA. Az idei 12 kiszállás hat alaphoz köthető. Ezek közül 5 esetben a management általi kivásárlásra, 4 alkalommal zártkörű értékesítésre került sor. 2 társaságot leírtak a befektetők, míg egy esetben ezektől eltérő formában valósult meg az alap kiszállása.
Két esetben 2008-as befeketések értékesítésére került sor, míg két cégnél 2016-os tranzakciók zárultak. Az eladott társaságokban a befektetők átlagosan 5,75 évig voltak tulajdonosok.
Tőkegyűjtés
Bár a vizsgált időszakban több alapkezelő gyűjtött forrást, új alap indulására nem került sor.
„A 2018-as első negyedév befektetési aktivitása kettős képet sugall. Egyrészt bizakodásra ad okot, hiszen a sok korai fázisú befektetés remélhetőleg a következő körös befektetők számára készíthet elő több ígéretes célpontot. Ugyanakkor sajnálatos, hogy a Jeremie-program kiesése miatt keletkezett űrt továbbra sem sikerült betölteni. Az év hátralévő hónapjaival kapcsolatban ugyanakkor – részben a második félévben újrainduló Jeremie miatt – továbbra is optimista vagyok. Befektetői szemmel az igazán érdekes fejleményt a meginduló kiszállások jelentik. Ezen a területen további erősödést várok, mivel a 2010-ben indult első Jeremie-alapok, amelyek együttesen több, mint kétszáz befektetést hajtottak végre, 2018-2023 között futnak ki. A 12 exitből mindössze kettő zárult leírással, ami véleményem szerint egy kedvező arány, ugyanakkor csupán négy esetben volt független külső vevő, ami azért árnyalja a képet.” -összegezte a negyedévet Zsembery Levente, a HVCA elnöke.