A magyar MedTech szektor kitörési lehetőségei
A Magyar Kockázati- és Magántőke Egyesület (HVCA) által szervezett Equity Thursday eseményen vezető szakértők, befektetők és startupok vitatták meg az orvostechnológiai szektor lehetőségeit és kihívásait. Az esemény házigazdája a HVCA és a STRT Holding volt, a központi téma pedig: „Lehet-e a MedTech a következő magyar sikerágazat?”
A MedTech, azaz az egészségügyi technológiai megoldások ra fókuszáló ágazat az egyik legdinamikusabban növekvő befektetési terület. A közép-kelet-európai régió startupjai 2024 első félévében 1,3 milliárd dollár feletti befektetést vonzottak, és a MedTech jelentős részt képviselt ebben. Egyre több magyar vonatkozású egészségügyi startup kap többmillió eurós finanszírozást, ami tovább erősíti a szektor befektetői bizalmát.
Kihasználva a hazai kutatás és fejlesztés eredményeit és lehetőségeit, az egészségügyben tevékenykedő magyar MedTech cégek egyre inkább világszintű szereplővé válhatnak. Ehhez hozzásegítheti az erős egyetemi háttérre támaszkodó meglévő erős kutatói bázis, és az erősödő startup-ökoszisztéma és befektetői aktivitás. Ehhez persze az szükséges, hogy a kutatók számára a piacra lépés valódi lehetőség legyen.
“Több vállalkozóra van szükség,” – kezdte Langmár Péter a többek között hazai MedTech cégekbe is fektető STRT Holding befektetési vezetője. “Több orvosnak kell vállalkozásba fognia, több kutatónak piacra vinni kutatása eredményét, és több befektetőnek kell bíznia ezekben a fejlesztésekben. Sokan elbuknak majd, de lesznek akik ezekből a hibákból tanulva lesznek majd sikeresek. Így építünk egészséges ökoszisztémát és sikeres magyar vállalkozásokat.”
“Kutatóorvosként legfontosabb célom, hogy tegyek a rákos megbetegedések ellen” – mondta el Dr Peták István, a KPS, az Oncompass Medicine és a Genomate Health társalapítója. “30 éve kutatom, hogyan lehet a daganatsejteket célzottan elpusztítani; célom, hogy minden daganatos beteg hatásos, személyre szabott kezelést kapjon. Az ehhez szükséges teljesen új orvosi eszközök kifejlesztéséhez eddig három új orvostechnológiai cég alapítására is szükség volt. Fontos, hogy a magyar kutatók, orvosok ne csak üzleti vállalkozást lássanak a startupokban hanem az a kutatói, feltalálói életpálya sikerességének egyik mutatója legyen.” ”
A befektetések mennyiségének és méretének növekedése kritikus a hazai startup ökoszisztéma számára. “2025-ben elindul egy MedTech inkubátor program, amiben várhatólag két inkubátor kap 1-1 Mrd forint állami támogatást startup befektetési céllal úgy, hogy azt saját tőkével ki kell egészíteniük. A támogatások célja, hogy elősegítsék az innovatív technológiákra alapuló korai fázisú startup cégek fejlődését, és nemzetközi piacra lépését” – mondta el Korányi László, a Nemzeti innovációs Ügynökség stratégiai és üzletfejlesztési vezérigazgató-helyettese. Az inkubáció hozzájárulhat a magyar egészségügyi innovációs szektor fejlődéséhez.
Erre szükség is van: mivel a piac nagyon más az egészségügyben, a MedTech befektetések nem könnyű terepet jelentenek a befektetőknek. Hosszabb megtérülés, nagyobb befektetési igény, és persze a nemzetközi hatósági engedélyeztetési eljárások kihívásai mind nagyban megnehezítik az orvostechnikai fejlesztéseket. “A STRT Holding diverz portfóliója lehetővé teszi a hosszabb távú befektetésekben való gondolkodást” – jegyezte megy Langmár Péter. “Hiszünk abban, hogy ez a befektetői magatartás tovább ösztönzi majd a vállalkozásindítást ebben a szektorban is, így növelve a nemzetközileg sikeres magyar cégek számát.”
“Az esemény konklúziója egyértelmű: a magyar MedTech szektorban hatalmas lehetőség rejlik, de a sikerhez további befektetésekre, nemzetközi partnerségekre és célzott szabályozási támogatásra van szükség” – fejezte be Tánczos Péter, a HVCA elnöke, az Euroventures ügyvezető partnere.
További információ:
Kuszkó Judit, HVCA judit.kuszko@hvca.hu
Tóth István, STRT Holding istvan.toth@strt.hu