Sajtóközlemények

Sajtóközlemények

2018 02 20

Az Allen & Overy felmérése alapján továbbra is élénk aktivitás jellemzi a globális M&A piacot

A gyártó- és feldolgozóipar, a telekommunikáció, a technológia és média, valamint a kiskereskedelem vonzották a legtöbb befektetést BUDAPEST – Az Allen & Overy legfrissebb „Global Trends in Private M&A” éves felmérésének eredményei alapján 2017-ben is élénk aktivitás jellemezte a vállalatfelvásárlási (M&A) piacot világszerte, bár ennek szintje némi gyengülést mutatott az egy évvel korábbi szinthez képest. A felmérés külön kiemeli a magántőke-befektetők sikeres aukciós szereplését. A befektetők körében a gyártó- és feldolgozóipar, a telekommunikáció, a technológia és média, valamint a kiskereskedelem területén működő vállalatok voltak a legnépszerűbb befektetési célpontok. A Moody’s elemző vállalata, a Bureau van Dijk* Zephyr adatbázisának adatai alapján 2017-ben összességében 6 százalékkal, a 2016-os 1210 milliárd dollárról valamivel több mint 1280 milliárd dollárra nőtt az M&A ügyletek összértéke Nyugat-Európában. 2017-ben az M&A ügyletek globális összértéke meghaladta a 4740 milliárd dollárt, de ez az érték 3 százalékkal kevesebb volt az M&A ügyletek 2016-os közel 4900 milliárd dolláros globális összértékéhez képest. Kelet-Közép-Európában és Oroszországban is folytatódott a csökkenés: a 2017-es M&A ügyletek 111,66 milliárd dolláros értéke jelentősen elmaradt a 2016-os 137,4 milliárd dolláros értéktől és még inkább a 2013-ban elért 225,9 milliárd dolláros szinttől. Ugyanakkor a térségben végrehajtott magántőke-befektetések értéke 42 százalékkal, a 2016-os 6,55 milliárd dolláros szintről közel 9,3 milliárd dollárra emelkedett. Magyarországon a tavalyi évben a 2016-os 9,5 milliárd dollárról mintegy 78 százalékkal 2,05 milliárd dollárra esett vissza a fúziós-akvizíciós ügyletek összértéke. Ez a trend 2018 januárjában is folytatódott. A januárban végrehajtott ügyletek összértéke kevéssel 66 millió dollár felett volt, szemben az előző év azonos időszakában elért 442 millió dollárral. Az Allen & Overy adatai szerint 2017-ben az M&A aukciók 47 százalékát magántőke-befektetők nyerték meg, ami jól érzékelteti a magántőkepiac aktivitását. Az aukciók 34 százalékánál magántőke-befektetési társaság volt az eladó, továbbá az aukciók 28 százalékánál az egyik magántőke-befektető másodlagos vagy harmadlagos kivásárlás keretében adta el részesedését egy másik magántőke-befektetőnek. Az összes M&A ügylet vonatkozásában vevői oldalon a magántőke-befektetők 29 százalékot képviseltek, ami aukciós sikereik ellenére némileg elmarad a 2016-os 36 százaléktól. A globális ügyletek 59 százalékát vállalatok és stratégiai befektetők nyerték el – ez az érték 51 százalék volt 2016-ban. Bár az aukciós tranzakciók Kelet-Közép-Európában csak az egyharmadát tették ki az M&A ügyleteknek – hasonlóan Ázsiához, Ausztráliához és a Közel-Kelethez – ugyanakkor ezeknek az ügyleteknek a 83 százalékát erős verseny jellemezte, ami globálisan a legmagasabb aránynak számít. Kelet-Közép-Európában 2017-ben továbbra is magas volt a hatósági jóváhagyást igénylő ügyletek aránya. Az ügyletek 64 százalékánál volt szükség hatósági jóváhagyásra. Ennél szigorúbb hatósági szabályozással csak Észak-Amerikában találkozhatunk, ahol az ügyletek 78 százaléka igényelt hatósági jóváhagyást. A Bloomberg „Counsel to Principals” rangsorolása alapján 2017-ben az Allen & Overy az ügyletek összértékét tekintve az első, míg az ügyletek számát tekintve a második helyen végzett Európában. „A kelet-közép-európai térségben tavaly az M&A befektetések piacán csökkent a befektetői aktivitás, ugyanakkor a globális piacot továbbra is az erős fundamentumok (magas vállalati készpénzállomány, könnyen elérhető hitelfinanszírozás) jellemzik. Optimisták vagyunk, hogy idén a kelet-közép-európai régió nagyobb arányban részesül majd a globális M&A aktivitásból, mint 2017-ben. Az Allen & Overy mind az ügyletek összértékét,  mind az ügyletek számát tekintve nagyon sikeres évet zárt a globális M&A piacon, és arra számítunk, hogy ez a trend 2018-ban is folytatódni fog” – mondta Lengyel Zoltán, az Allen & Overy budapesti irodájának partnere. Szerkesztők figyelmébe
  1. Az Allen & Overy nemzetközi ügyvédi iroda közel 5400 munkatársat, ezen belül 554 partnert foglalkoztat a világ különböző pontjain működő 44 irodájában.
  2. A sajtóanyagban az „Allen & Overy” név az Allen & Overy LLP-re és/vagy partnerirodáira utal.
  3. A „partner” kifejezés az Allen & Overy LLP illetve partnerirodái tagjára, vagy vele azonos képesítésű és pozíciójú dolgozójára, tanácsadójára, illetve egyéb munkatársára utal.
www.allenovery.com  * Global M&A Review 2017 and Russia/CEE M&A Review January 2018, Bureau van Dijk Electronic Publishing, a Moody's Analytics company