Sajtóközlemények

Sajtóközlemények

2015 02 06

Az Allen & Overy szerint 2014-ben a válság óta a legjobb évét zárta az M&A piac

2015. február 6. Magyarországon és Közép-Kelet-Európában a kilátások továbbra is bizonytalanok–2013 óta regionális szinten felére csökkent a tranzakciók összértéke BUDAPEST – A közismert és széles körben elfogadott „Global Trends in Private M&A” éves felmérésének eredményei alapján az Allen & Overy megerősítette, hogy a pénzügyi világválság óta 2014 volt a legerősebb év a fúziós és akvizíciós (M&A) ügyletek globális piacán. A közép-kelet--európai országok és a FÁK területén ugyanakkor jelentősen visszaesett az aktivitás a bizonytalan orosz gazdaság és az ukrán válság miatt. Ebben a térségben mindösszesen 60 milliárd dollár volt az ügyletek összértéke, ami 50%-kal alacsonyabb a 2013. évinél. Ennek következtében az idei kilátások továbbra is bizonytalanok maradtak a magyar és a közép-kelet-európai M&A piacon. A globális piacot a megaügyletek uralták, több mint 94 ügylet érte el az 5 milliárd angol font értéket. Az ellenséges felvásárlások száma szintén jelentős volt, 750%-kal emelkedett 2013 és 2014 között. A nemzetközi fúziók és akvizíciók összértéke szintén a legmagasabb szintet érte el 2007 óta. Az USA, valamint Nyugat-Európa mutatták a legerősebb M&A aktivitást. 2014-ben világszerte összesen 3282 ügyletet kötöttek 3120 milliárd dollár összértékben, míg 2013-ban 2263 tranzakció született összesen 1830 milliárd dollár értékben. „Világszerte jellemző az optimizmus. A stratégiai jellegű vállalat átstrukturálási ügyletek hátterében álló bizalom növekedés nyomán 2014 lett a legerősebb év az M&A piacon a pénzügyi válság óta” – mutatott rá Hugh Owen, az Allen & Overy Délkelet-Európáért felelős partnere. „Bár a közép-kelet-európai aktivitás ennyire nem volt élénk, ebben a régióban is részt vettünk néhány jelentős tranzakcióban. Továbbra is figyelemmel kísérjük, mennyire tart ki a tavalyi globális optimizmus a jelenlegi bizonytalan makroökonómiai és geopolitikai helyzetben, de elmondhatjuk, hogy Közép-Kelet- Európában kezd magához térni a piac.” „A legfrissebb M&A Indexünk szerint a kisebb ügyletek a jellemzőek a visszaesést mutató közép-kelet-európai piacra” – jegyezte meg Lengyel Zoltán, az Allen & Overy budapesti irodájának partnere. „Kutatásunk alapján ebben az évben további aktivitást várunk Magyarországon, elsősorban az energiaiparban és a bankszektorban.”