Sajtóközlemények

Sajtóközlemények

2018 06 19

Gyenge évkezdet után élénkülhet a felvásárlási piac

Budapest, 2018. június 19. – 2018 első negyedévében világszerte 1620 közepes méretű összeolvadási és felvásárlási (M&A) tranzakciót hajtottak végre, összesen 146 milliárd dollár értékben. Ez volumenben 19,7 százalékos, míg összértékben 10,8 százalékos visszaesést jelent az egy évvel korábbi adatokhoz képest. Az átlagos tranzakciós érték meghaladta a 90 millió dollárt, ami ebben a szegmensben új rekordot jelent. A kilátásba helyezett tranzakciók száma továbbra is magas szinten áll, ami azt valószínűsíti, hogy az év további részében újra növekedő pályára állhat az M&A piac.Egyelőre tovább folytatódik a világgazdasági konjunktúra, a finanszírozási költségek pedig továbbra is nagyon alacsony szinten mozognak, így az év eleji jelentős visszaesést követően várhatóan korrigál majd az M&A piac- magyarázza Boross Ákos, a BDO Magyarország pénzügyi tanácsadási üzletágának ügyvezető partnere. – Arra azonban számítani kell, hogy a korábbinál magasabb részvényárfolyamok miatt, a túlértékeltség kockázatának elkerülése érdekében a tranzakciók nagyobb hányada zajlik majd részvénycsere formájában.” A Mergermarket által összegzett, az előző fél év során kilátásba helyezett, de még le nem zárt tranzakciók száma az előző negyedévhez hasonlóan jelenleg is közel áll a 8300-hoz. Ez azt jelenti, hogy a feltételek kedvező alakulása esetén alaposan lecsökkenhet a visszatartott ügyletek száma, hiszen egyre több jel utal arra, hogy a piac az érettség fázisába jutott, vagyis a további kivárás könnyen az ügyletek végleges meghiúsulását jelentheti. A kilátásba helyezett tranzakciók 31 százaléka Észak-Amerikában, további 13 százaléka Kínában várható. Továbbra is tartja harmadik helyét a FÁK-országokat is magában foglaló kelet-közép-európai régió 8 százalékkal (688 várható tranzakció). Globálisan az idei első negyedévben a felvásárlási tranzakciók 23 százalékára az ipar és vegyipar szektorban került sor, 21 százalékkal részesedett a TMT (technológia, média, telekommunikáció), míg 13 százalékkal az üzleti szolgáltatások, 10 százalékkal pedig az energetika és bányászat szektora vette ki részét a piaci folyamatokból. Ugyanebben az időszakban a magántőke alapú kivásárlások aránya 15 százalékra emelkedett, az ebben a körben márt 115 millió dolláros átlagos ügyletérték pedig 2014 utolsó negyedéve óta a legmagasabb. 2017-ben is az Észak-Amerikai régió volt a legaktívabb, az itt lezajlott 436 tranzakció 27 százalékát tette ki a globális mennyiségnek. A második legjelentősebb régió Kína volt, az itt lezajlott 369 ügylet jelentette az összes tranzakció 23 százalékát. A harmadik helyen ezúttal Dél-Európa állt 118 tranzakcióval (7%). A FÁK országait is magában foglaló kelet-közép-európai régióban az idei első negyedév során mindössze 51 összeolvadás/felvásárlás történt, harmadával kevesebb, mint tavaly ugyanebben az időszakban. Mindez egyben az elmúlt tíz esztendő legalacsonyabb aktivitását jelentette. A fókusz tovább tolódott nagyobb méretű tranzakciók irányába: a ügyletek átlagos értéke 198 millió dollár volt, ami az elmúlt tíz év második legmagasabb összege. --- A vállalati felvásárlási folyamatok jelentős része az 500 millió dollár alatti, úgynevezett közepes méretű tranzakciók területén zajlik, ezért a teljes piac mozgását is alapvetően ez a szegmens határozza meg. Miközben a több milliárd dolláros nagyságrendű tranzakciókra alapvetően befektetési bankok specializálódtak, a nagy könyvvizsgáló/tanácsadó cégek klasszikus területe a mid-market M&A piac. A további, régiókra, illetve iparági területekre bontott részletes piaci elemzések a BDO cégcsoport immár tizennegyedik alkalommal közzétett negyedéves Horizons című kiadványában találhatók meg.