Nagyobb aktivitás az első félévben a kockázatitőke-piacon
A Magyar Kockázati- és Magántőke Egyesület (HVCA) jelentése szerint az egyesület befektető tagjai:
- 2021. január- és június közötti időszakban 61 tranzakció keretében összesen 19,813 milliárd forintot fektettek hazai vállalkozásokba.
- Az átlagos tranzakció mérete 328 millió forintot tett ki ebben az időszakban, ami majdnem 50%-al magasabb a 2020 első félévében regisztrált 151 millióhoz képest.
- Az egyesület 12 alaphoz köthetően, 78 kiszállást regisztrált, míg új alapok létrehozatalára (forrásbevonásra) most sem került sor.
Növekedés a tavalyi első félévhez képest
2021. első félévében 61 tranzakció során 63 vállalkozás jutott összesen 19,813 milliárd forint tőkéhez, amely több mint duplája a 2020 azonos időszakában tapasztaltnak (9,521 milliárd forint), ugyanakkor ez a szám jelentősen megközelítette a koronavírus előtti, a 2019 év első félévben befektetett összeget (20,866 milliárd forint).
A tranzakciók száma alig marad el a tavalyihoz képest – 61 a tavalyi 63 után -, míg az átlagos ügyletek értéke 151-ről 328 millióra nőtt.
A befektetések megoszlása életciklus szerint
Az első félévben a tranzakciók közül 37 első körös befektetés volt, ezek tették ki a teljes volumen 73 százalékát.
29 tranzakciót rögzítettek inkubációs és magvető fázisú cégekben, ezek a teljes tranzakciószám nagyjából felét teszik ki.
Az inkubációs ügyleteknél közel 22 millió, a magvető ügyleteknél 76,5 millió, a start-up ügyletek estében pedig közel 196 millió forint az átlagos befektetési összeg. Későbbi fázisban lévő cégeknél ugyanez a mutató 673 millió forint.
A legjelentősebb értékű tranzakció magántőke kivásárláshoz köthető 4 milliárd forintértékben, a második legnagyobb értéket egy 2 milliárdos későbbi fázisú befektetés adta.
Kedvelt iparágak
2021 első félévében a tőkebefektetések összesen tíz különböző szektorba irányultak. Összegüket tekintve a legtöbb befektetés az üzleti és ipari szolgáltatások, illetve a fogyasztói termékek & retail ágazatba került: itt költötték el a félévben a befektetett összeg 72 százalékát és ebben a kettőben realizálódott a tranzakciók 42 százaléka.
Kiszállások
A félévben 78 kiszállás történt, amelyek tizenkettő alaphoz köthetőek. A legtöbb exitet a fogyasztói szolgáltatások szektorban rögzítették.
42 esetben a management általi kivásárlásra került sor, 19 esetben a befektető a leírás mellett döntött, 5 esetben más magántőke alap felé történt az értékesítés, 7 esetben pedig zártkörű értékesítéssel, illetve 5 befektetés más típusú kiszállással zárult.
Az eladott társaságokban a befektetők átlagosan 6,7 évig voltak tulajdonosok.
Tőkegyűjtés
A vizsgált félévben nem került sor tőkegyűjtésre.
„A hazai kockázati és magántőke iparág a 2021-es év első felévében befektetési volumenben hasonló szinten zárt, mint a Covid előtti utolsó év hasonló időszakában. Örvendetes, hogy az átlagos tranzakció értéke meghaladta a 300 millió HUF-ot így a 2020-as hasonló időszakával közel azonos tranzakciószám több, mint dupla annyi befektetési volument generált.
Ezen adatok bizakodásra adnak okot azonban érdemes azt is megjegyezni, hogy mindeközben a Nyugat Európai első féléves hasonló tőkebefektetések volumene rekordot döntött, félév alatt túlszárnyalva a teljes 2020-as év befektetési volumenét. Az előzetes adatok szerint a 2021-es év második felében a trend folytatása várható, egyelőre még kitart a kedvező befektetési klíma és forrásbőség.” -mondta Weiszbart Zsolt, a Day One Capital partnere.
A 2021. évi statisztikai riportok elérhetőek itt: https://www.hvca.hu/statisztikak/