Sajtóközlemények

Sajtóközlemények

2021 12 14

Intenzív harmadik negyedév – Tovább fokozódott a befektetői aktivitás a kockázati- és magántőkepiacon

A Magyar Kockázati- és Magántőke Egyesület (HVCA) jelentése szerint az egyesület alapkezelői:

  • 2021. július-szeptember folyamán 53 tranzakció keretében összesen 15,8 milliárd forintot fektettek be hazai vállalkozásokba, ami szinte elérte az első félév befektetési adatait

  • Az átlagos tranzakció méret 298 millió forintot tett ki ebben az időszakban.

  • Az egyesület 12 alaphoz köthetően, 49 kiszállást regisztrált, míg új alapok létrehozatalára (forrásbevonásra) most sem került sor.

Sok új vállalkozás jutott tőkéhez

2021. harmadik negyedévében 53 tranzakció során 53 vállalkozás jutott összesen 15,799 milliárd forint tőkéhez, ami közel 60 százalékkal volt magasabb az előző év hasonló időszakában befektetett tőkénél.

A tranzakciók száma magasabb volt, mint a megelőző két év hasonló időszakában regisztrált ügyletek száma.

A befektetések megoszlása a cégek életciklusa szerint

A legnagyobb egyedi értékű befektetéseket az érintett cégek növekedési tőkebefektetésként kapták, ezen ügyletek értéke 7,4 illetve 1,4 milliárd forint összeget ért el.

Az öt legjelentősebb ügylet a teljes befektetett összeg 70 százalékát tette ki.

A vizsgált időszakban a tranzakciók közül 39 első körös befektetés volt, ezek tették ki a teljes volumen 83 százalékát.

A legnagyobb összegeket a növekedési tőkebefektetések tették ki, ezek az ügyletek képviselték a negyedév során befektetett tőke közel 60%-át.

Az inkubációs szakaszban tartó cégek a viszonylag alacsony egyedi befektetések ellenére összességében viszonylag jelentős összeget kaptak, hozzájuk került a harmadik negyedévben befektetett tőke több mint 12%-a.

21 tranzakciót rögzítettek magvető, start-up és késői fázisú cégekben, ezek a teljes tranzakciószám nagyjából 40 százalékát tették ki, míg a teljes befektetett összeg 27 százalékát adták.

Az inkubációs ügyleteknél közel 75 millió, a magvető ügyleteknél 114 millió, a start-up ügyletek estében pedig közel 166 millió forint volt az átlagos befektetési összeg. A későbbi fázisban lévő cégeknél ugyanez a mutató 464 millió forintot ért el.

Kedvelt iparágak

2021. harmadik negyedévében a tőkebefektetések összesen 13 szektort érintettek. Összegét tekintve messze a legtöbb befektetés az ingatlan szektorba jutott: ide került a harmadik negyedévben befektetett teljes összeg 54 százaléka. A második helyen az üzleti- és ipari szolgáltatások álltak, a befektetett tőke értékének 15%-ával. E két ágazat adta a tranzakciók számának 19 százalékát.

Az ingatlan szektorban realizált befektetések átlagértéke 2 867 millió forint volt, az építőipar szektorban 511 millió forint.

Kiszállások

A harmadik negyedévben a kiszállások száma némileg meghaladta az első két negyedév – 35 és 43 ügylet – adatait. A harmadik negyedévben regisztrált 49 kiszállás 12 alaphoz kötődött. A legtöbb – tíz – exitre a fogyasztói szolgáltatások szektorban került sor.

A leggyakoribb kiszállási módot – 22 esetet – a management általi kivásárlás képviselte. 12 alkalommal szakmai felvásárlás keretében történt meg a kiszállás, míg 11 esetben a befektetők a könyvleírás mellett döntöttek. Két kilépés esetében újabb magántőkealap vásárolta meg az alapok részesedését, míg további két eset más típusú kiszállással zárult.

Az eladott társaságokban a befektetők átlagosan 5,6 évig voltak tulajdonosok.

Tőkegyűjtés 

A vizsgált időszakban nem került sor tőkegyűjtésre.

A 2021. évi statisztikai riportok elérhetőek itt: https://www.hvca.hu/statisztikak/